2003. Rayman 3. Michel Ancel nélkül. Csak egy kérdésem lenne: MIÉRT MISEL? MIÉRT?!

   A Hoodlum Havoc névre keresztelt játék a harmadik, amely a fősorozat részét képezi. Az irányítás hasonló a második részéhez. Pozitívum, hogy ökleink újra fegyverként funkcionálnak, és nem fénygömböket kell dobálnunk. Sajnos ezt leszámítva nem sok olyan dolgot tudok felhozni, ami pozitív változtatás lenne. Sajnos Michel hiánya erősen érződik a játékon. A fejlesztők újból csavartak egyet a hangulaton. Most sokkal világosabb ugyan az egész játék, de nem Rayman 1 módra. Már nem annyira aranyos mint az első rész, és nem annyira sötét mint a második. Olyan… semmilyen. Persze voltak szépen kinéző tájak, (a „Land of the livid dead” pályán lévő hatalmas torony az egyik legszebb) de valahogy ez nem elég. Számomra kissé lehangoló volt, hogy ezúttal nem szükséges visszatérnünk a régebbi pályákra, e nélkül is simán végigtolhatjuk az egész játékot, nem kell gyűjtögetni. Ettől ugyan egyszerűbb lett a játék, de ez így már nem ugyanaz a Rayman-élmény. Ebben a részben sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a harcra mint az ügyességi részre. Persze azért itt is lesznek az agyat megtornáztató helyek. Legnagyobb újítás, hogy Rayman ezúttal, Popeye módjára kis konzervektől erősebb lesz. Kaphatunk szupererőt, amivel ajtókat törhetünk be, és könnyebben elporolhatjuk ellenségeink szebbik felét. Hurrikán öklöket, ezekkel néhány platformot lejjebb csavarhatunk, hogy elérhessük, vagy ha ellenségünkre célzunk, lekicsinyíthetjük. Ez nekem néha visszafele sült el, mert úgy lecsökkentettem egy ellenség méretét hogy alig láttam, ő viszont nagyon is jól látott engem, és elég sokszor belém lőtt, mire megtaláltam. Harmadik extra a medvecsapdaszerű, láncra szerelt elektromos fém álkapocs. Ezekkel lenghetünk a levegőben, ha jó helyre lőjük ki őket, vagy az ellenséget eltalálva elektrosokkban részesíthetjük azt. Kaphatunk még helikoptersisakot, amellyel limitált ideig ugyan, de messzebb és magasabbra repülhetünk, mint a sajátunkkal, és végül kapunk egy rakétaöklöt, amit kilövés után irányíthatunk. Ezek a harcban is sokat segítenek, de az ügyességi részeknél is szükségünk van rájuk.

   A sztori ezúttal is hasonló az előző kettőhöz, de mégsem érzi az ember annyira grandiózusnak. André, a fekete lum, feltűnik és átváltoztatja a piros lumokat, hogy az ő szolgái legyenek. Frissen szerzett hadseregével neki is áll elfoglalni az Álmok Keresztútját. Ám hiba csúszik a számításaiba. Az első pályán, öreg barátunk, Globox véletlenül lenyeli Andrét. Innentől kezdve pedig csak egy izgalmasabb betegszállítás az egész. Globoxot el kell vinnünk különböző orvosokhoz, hogy kiműtsék belőle a komisz lumot. André szombrérós szolgái azonban meg akarnak akadályozni minket ebben, nem tudom, hogy azért, mert ők akarják kiszedni a főnököt Globoxból, vagy csak rohadtul nem akarják, hogy visszatérjen. Sajnos ez a rész jelentősen silányabbra sikerült az előzőeknél. A grafika persze sokkal szebb lett, a zene továbbra is kifogástalan, a bossok sokkal jobban megerőltetik az embert, de ez nem tudja újralobbantani a régi tüzet. A rajongók persze így is játszani fognak vele, azoknak pedig nem ismerik annyira Raymant, így is egy közepes szintű játék lehet.

   Eltelt három év, és egy új Rayman játékról kezdtek csicseregni az Ubisoft madárkái. Jó hír volt, hogy Michel Ancel visszatért. Az első pár képen láthattuk, hogy ellenségeink ezúttal sátáni nyulak lesznek, Raymannek különféle ruhákat szerezhetünk, és lesznek hátasaink is. Az atmoszféra visszatért a Great Escape által felállított sémához, és minden adott volt ahhoz, hogy egy fantasztikus játék születhessen. Alig vártam, hogy végre játszhassak vele, és visszacsöppenjek ebbe a varázslatos világba. Mikor sikerült megkaparintanunk, öcsémmel földön túli örömet érezve vágtattunk haza a boltból. Leültünk a gép elé, behelyeztük a lemezt, installáltuk, elindítottuk és egy gondolat futott át az agyunkon:

„Ez meg mi a f***?”

   Nem tudom, hogy merre járhattam, nem tudom, hogy melyik csőben élhettem, vagy hogy kicsoda, micsoda vágott el olyannyira a külvilágról, hogy nem értesültem erről az eget rengető árulásról, melynek „Rayman Raving Rabbids”a címe. Már akkor gyanúsnak kellett volna legyen amikor láttam, hogy nincs ott a 4-es a Rayman után, ó én bolond. Egy gyors utána olvasás után kiderül, hogy a fejlesztők az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és a szokásos platformer helyett inkább egy 70 minijátékból álló spinoffot készítettek. (Michel Ancel… számomra halott vagy!) A nyulak teljesen máshogy néznek ki, mint az első trailerekben. Ott még gonoszaknak és elfajzottaknak néztek ki, itt meg már inkább bugyutáknak. A játék elején a nyulak elrabolják Raymant, és Globox milliónyi kis kölykét. A későbbiekben pedig egy arénában kell különféle minijátékokat játszanunk, hogy kiszabadíthassuk a békafikat. A minijátékok nem rosszak, el lehet velük szórakozni, igaz egyedül hamar unalomba fullad, mint minden partyjáték. De ilyet tenni a rajongókkal? Elhitették, hogy érkezik az új Rayman, majd az orrunk elé tolnak egy partyjátékot, amiben nem is Rayman a főszereplő? Így van! A nyulak olyannyira leuralják a játékot, hogy hamar elfelejtjük a főhőst magát, és szerintem ez egy borzasztóan nagy hiba!

   A játékosok (sajnos) annyira megszerették a nyulakat, hogy évekig nem kaptunk más Rayman játékot, csak Raving Rabbids folytatásokat. Ezzel hivatalosan is megölték a szériát. Végül az Ubisoftnak végre sikerült felérni ésszel, hogy Rayman nem a nyulakról szól, és elválasztották a kettőt. A nyulak megkapták a maguk játékait, Raymant pedig kényszerpihenőre küldték. Nem csodálom. Ennyi agyatlan, értelmetlen és idegörlő „BWAAAAH”-tól (ez a bugyuta üvöltés a nyulak védjegyévé vált) nekem is ki kellene hagyjak jópár évet. Reménytelennek hittem a helyzetet. Ám ekkor jött a csoda!

A Rayman Origins!

   Az Ubisoftnál tavaly úgy döntöttek, hogy visszatérnek az alapokhoz. Az első részt idéző 2D scroller kinézet, fantasztikus rajzfilmszerű grafika és észbontó zenék. Minden eddiginél pörgősebb játékmenet, hosszú játékidő. Bátran kimerem jelenteni: Megszületett a platformerek királya! A Rayman Origins visszaröpít minket az első rész előtti időszakba, tehát egy prequelt kaptunk. Újból veszélyben az electoonok (pontosabban most először mivel ez az első rész előtt játszódik), sok régi karakter visszatér, mint például Betilla, a moszkító, Polokus, Globox vagy a Teensiek. Sajnos kedvenc Tarayzanom most is mellőzve lett, de sebaj. A játék eredetileg epizódonként jelent volna meg, de végül mégiscsak dobozos cím lett belőle. A játék a vadonatúj UbiArt Framework motort használja, amit a Ubisoft további 2D-s anyagok készítésére fejlesztett ki, és egy olyan keretrendszert takar, amivel a grafikusok és a pályatervezők azonnal kipróbálhatják és játékba ültethetik ötleteiket, minimalizálva ezzel a programozáshoz és egyéb „felesleges” dolgokhoz szükséges időt. Vagyis a fejlesztők arra tudnak koncentrálni, ami fontos: a játékmenetre és látványra. Rengeteg olyan helyszín van, ami a régi játék hangulatát idézi. Képességeinket ugyanúgy, lépésről-lépésre tanuljuk meg, mint azelőtt, újból gyűjtögethetünk. Sőt muszáj is lesz földön, vízen, levegőben! Lehetőségünk van barátainkkal együtt játszani, ami jelentősen megnöveli az élményfaktort, de egyedül is őrületes móka. Játszható karakter lesz Globox és sok Teensie is. Rayman és Globox sok új skint kaptak, és visszatér Dark Rayman is, ezúttal a mi oldalunkon. A játék a végtelenségig aranyos, és nem csak a kicsik élvezhetik. Sőt! Akkora nosztalgiabomba az egész, hogy szerintem egy idősebb játékos, aki szerette az első részt, sokkal jobban fogja ezt élvezni, mint egy gyerek. Rayman visszatért, és soha nem érezte még ilyen jól magát.

   Összegezve: a Rayman-széria az egyik legkitűnőbb játéksorozat, amelyet valaha készítettek (a nyulakat leszámítva! a nyulakat gyűlölni kell és megvetni!). Vannak ugyan gyengébb megmozdulásai, mint a Hoodlum Havoc de okoz örökre megmaradó élményeket, mint a Great Escape, vagy a Rayman 1 mesevilága. Ha eddig még nem ismerte, vagy nem próbálta valaki, azt javaslom, azonnal üljön neki, amint teheti. Itt a nyár, egy strandolós nap után jó levezetés lehet egy Rayman játék. Nem kell hardcore fanoknak lennünk ahhoz, hogy élvezhessük, és könnyen eltelik vele az idő. Csak vigyázzatok nehogy rátok reggeledjen! Velem egyszer már megesett. Epekedve várom a nemsokára érkező Rayman Legends –t, addig is megyek vissza püfölni egy kicsit az Originst. Ha megfogadjátok a tanácsom, ti is ezt teszitek.

  Jó szórakozást mindenkinek!