Szeretettel üdvözlök minden kedves olvasót, és ezzel a lendülettel szeretném megköszönni Pali bácsinak a lehetőséget, hogy itt élhessem ki magam, randalírozhassak és megoszthassam véleményem és tapasztalataim. Bemutatkozásképpen annyit, hogy régóta űzöm és szeretem is a videójáték ipart. (Már Tetrisben is nagy gengszter voltam ám!) Igyekezni fogok legjobb tudásom szerint átadni az élményeket, és megírni bemutatóimat, cikkeimet. Remélem a mai téma is tetszeni fog, ami nem más, mint: Rayman.

A bemutatót nem korlátoznám csupán az egyik részre, szeretném az egész sorozatot felölelni, az indulástól a csúcsig, majd a hanyatlás korszakát követő feltámadást is, mely nem is olyan rég történt meg.

   Utazzunk vissza 17 évet az időben. 1995-ben volt a világ legboldogabb iskolakezdése, ugyanis ezen év szeptember 1-jén látott napvilágot az első Rayman játék, a croissant után a legjobb dolog, amit a franciák a világnak adtak. Michel Ancel keze alatt született cimboránk, a játékvilág legfurcsább alakjainak egyike. A figura és a világ szürrealitása könnyen megragadta a ’90es évek játékosainak tetszését, ők pedig megragadták a controllert vagy a billentyűzetet, és máris kezdetét vette egy csodálatos utazás az Ubisoft möszjői által megalkotott varázsvilágba. Az első Rayman játék egy 2D scroller volt, és a 2D scrollerek közül is a legjobbak között van számon tartva. Angliában a mai napig a legnagyobb példányszámban elkelt playstation játék, olyan címeket utasítva maga mögé, mint a Tomb Raider II és a Gran Turismo.

   Eredetileg a játék főszereplője egy Jimmy nevű kisfiú lett volna, akit beszippant a számítógépe és egy „Hereitscool” nevű világba kerül. Itt átváltozik Raymanné, a szuperhőssé, és megküzd a világot fenyegető gonosszal. Ezt az ötletet azonban az utolsó pillanatban eldobták. Jimmy helyett tehát megszületett Rayman, a nagyorrú, helikopterhajú, végtaghiányos hős, akinek egyetlen feladata, hogy megállítsa a világára törő sötétséget. A titokzatos varázsló, Mr. Dark, ellopta a világ szívét, a Nagy Protoont, és e nélkül az Álmok Keresztútja pusztulni és haldokolni kezd. Betilla, a tündér megkéri Raymant, hogy ha lenne kedve és ideje is engedi, akkor esetleg, talán megmenthetnénk a világot a teljes káoszba süllyedéstől. Öt különböző világon keresztül kell irtani Mr. Dark kis csatlósait és kiszabadítani az electoonokat, picike rózsaszínű gömböcöket, akiknek valamilyen tisztázatlan kapcsolat köti a Nagy Protoonhoz. Mr. Dark éppen ezért zárta őket ketrecbe. (Hihetetlen mennyi szabadideje van ennek a csávónak.) Ha az összes electoont kiszabadítottuk mind az öt különböző világban, akkor beléphetünk Mr. Dark kis vackába. Ahogy haladunk előre a játékban egyre erősebbek leszünk, egyre több és több képességet sajátítunk el. Támadás, helikopter, zsugorodás, grimaszolás, futás, kapaszkodás, egyszóval minden, amire egy hősnek szüksége lehet. Utunk során sok érdekes alakkal találkozunk, és rengeteg barátot szerzünk. Többek közt összefutunk egy Tarzan szerű figurával, és egy óriásszúnyoggal, akinek a hátára felülve repülhetünk is. Emellett sok ellenséggel is meg kell küzdenünk, többek közt saját magunk sötét másával is, akit Mr. Dark hozott létre. Legvégül persze győz a jó. A Rayman tehát egy tökéletesen megalkotott tündérmese. Nem csoda, hiszem Michel Ancel az orosz, kínai és kelta mitológiát felhasználva alkotta meg eme csodás világot és történetét. A grafika rajzfilmszerűsége, a helyszínek varázslatossága a fantasztikus és magával ragadó zene mind-mind azt sugallják, hogy egy csodálatos történet részesei vagyunk. Nem hiába nyerte el a Rayman a legjobb grafika és a legjobb zene díját 1996-ban.

   1999-ben a csoda folytatódott, méghozzá 3D-ben. Megérkezett a Rayman 2: The Great Escape. A játék akkor fantasztikusnak számító grafikával, újszerű pályatervezéssel és élvezhető játékmenettel jelent meg, és rögtön el is nyerte a kritikusok tetszését. Rayman tehát újból jött, látott és nem csak hogy győzött, de olyan megsemmisítően jóra sikeredett, hogy ha ma valaki azt mondaná, hogy egy hétig semmi mást nem csinálhatok csak a Rayman 2-vel játszhatok, sírva rázogatnám a kezét, és valószínűleg örök helyet nyerne a karácsonyi üdvözlőlap-listámon. (Amint készítek egy ilyen listát, ígérem rajta lesz.) A sztori hasonlít az első részhez, a gonosz ezúttal az űrből érkezett robotkalózok formájában zaklatja a békés népeket. A hangulat, a színezés és játék egész aurája sokkal sötétebb, mint a Rayman 1-nek. Míg az első rész képi világa egy jobban sikerült LSD tripre emlékeztet, ez rátelepszik az emberre és beszippantja.

Érdekes módon, ez a 180 fokos fordulat egyáltalán nem ártott. SŐT!!! A Rayman még mindig mese, de már nem az az aranyos kis krapek ugrál jobbra-balra, hanem egy edzett harcos, akinek ellenfelei is erősebbek és gonoszabbak. Ezt abból is láthatjuk, hogy a robotkalózok kapitányát, Razorbeard-et (vagy Pengeszakállt) már nem az electoonok érdeklik. Rajtuk kívül szinte mindenkit bezárat. Merje ezután bárki azt állítani, hogy a kalózok nem nagyban játszanak. A hideg űr kalandorai mellet rengeteg más új szereplő is megjelenik. Ott van például Ly, a tündér, aki Betillához hasonló szerepkört tölt be, a Teensiek, egy aranyos kis faj, akik az ajtókat őrzik, melyeken keresztül beléphetünk a különböző világokba. A legnagyobb szerepet az új karakterek közül, legújabb legjobb barátunk, Globox kapja. Globox egy nagyra nőtt békaszerű lény, aki sok szorult helyzetben segít nekünk, és mi is segítünk neki. A játékmenet hasonló az első részéhez. Különböző világok, melyekbe egy központi helyről léphetünk be, ami az első részben egy térkép volt, itt pedig egy Ajtók Terme nevű tisztásról. Itt is sokszor fogunk majd visszatérni korábbi pályákra egy-egy otthagyott ketrecért, vagy meg nem talált lumért, hogy megnyithassuk a következő pályákat. A lum-ok kis sárga, piros vagy zöld fénygömbök, amik ebben a részben jelennek meg először, de ezután szerves részét képezik majd a Rayman játékoknak. A Great Escape-ben az első résztől eltérően, Rayman nem az öklét tudja kilőni, hanem kis fénygömböket dobál. A helikopterhaj megmaradt itt is, és ezen kívül még vízisízhetünk, hullámvasutazhatunk és csúszkálhatunk is a különböző pályákon. Persze itt is lesz pár bossfight, némelyik elég nehéz is. Egy negatívumot tudnék felhozni, mégpedig azt, hogy a régi szereplők közül, csak Rayman maradt meg. A második részben nem találkozunk Betillával, sem Tarayzannal (a Tarzan forma alak, akit már említettem) és senki mással az előző részből. Emiatt kissé úgy érezhetjük, hogy a második rész egyáltalán nem kapcsolódik az elsőhöz, kivéve persze Rayman figuráját. Persze ez nem ront az élményen, és lehet, hogy csak engem zavart picit a régi karakterek hiánya. 2002-ben megjelent egy hangulatos kis spinoff, a Rayman M. Ebben a játékban irányíthatjuk Raymant, Globoxot, a Teensieket, vagy akár Razorbeardet és csatlósait is. Visszatér az első részben megismert Dark Rayman, akit Mr. Dark alkotott a mi megsemmisítésünkre. A játékban egyébként különböző versenyeken kell megmérettetnünk magunkat a többiek ellen. Kellemes időtöltés, ha az ember nem egyedül játssza, mert úgy egy idő után unalomba fullad, de ha egy haverral ül neki az ember, az jelentősen meghosszabbítja a szavatossági időt.

   A Rayman-széria tehát magabiztosan tört előre a videójátékpiacon, és minden adott volt hozzá, hogy kultusz születhessen. Azonban ekkor egy olyan dolog történt, amely megbocsáthatatlan, és ha nem is vetett végzetes árnyékot a sorozatra, de megásta annak sírját, melybe később pár értelmi fogyatékos nyúl bele is fektette…

  folytatása következik…

Mr. Wagner